19
már 14

A súlyzóktól a filmvásznon át a kormányzói székig

Avagy Arnold Schwarzenegger evolúciója dióhéjban

Kinek mi jut eszébe Arnold Schwarzeneggerről? Terminátor? Ovizsaru? Végképp eltörölni? Conan, a barbár? Esetleg az Ikrek? … és még sorolhatnánk. Akiknek a neve hallatán ezek a filmcímek ugranak be elsőre, azok nem biztos, hogy tisztában vannak Arnold Hollywood előtti pályafutásával. Pedig a testépítés Schwarzenegger korábbi filmjeinek köszönhetően vált igazán közismertté világszerte.

A kis Arni nem máshol szemelte ki példaképét, mint egy hétvégi mozizás során a filmvásznon. Ő volt Reg Park, az akkori sztár bodybuilder. Attól a naptól kezdve Arnold csak a testépítésre koncentrált, és tudatosan testépítő versenyzőnek készült. Első versenyét 19 évesen nyerte meg, ahonnan már nem volt megállás. A Mr. Olympia címet hétszer is elnyerte.

Filmes karrierje szorosan összefonódik testépítői munkásságával, hiszen ebben az időszakban forgatták a Maradj éhen, illetve az Acélizom című filmet, melyben már sajátmagát alakítja az 1975-ös Mr. Olympia versenyen. Előbbiért kiérdemelte a Golden Globe legjobb kezdő színésznek járó díjat. A Conan, a barbárt követően az átütő sikert egyértelműen az 1984-es Terminátor hozta meg neki. Innentől kezdve évtizedekig egybeforrt neve az akciófilmekkel. Ezekben a filmekben már háttérbe szorult testépítői énje, nem beszélve a 90-es évek vígjátékairól. Sokak meglepetésére 2003-tól pedig California kormányzójává választották, és azóta is ezt a pozíciót tölti be.

Hiába döntötték meg ketten is az általa 60-as években felállított rekordot, mégis az ő neve vált legendássá a testépítés történetében. Többek közt az ő munkásságának tudható be, hogy a testépítés külön iparággá nőtte ki magát, és hogy annyi edzőterem és táplálékkiegészítő gyártó cég áll a kezdő és profi testépítők rendelkezésére. Arnold Shwarzenegger azon kívül, hogy rendkívüli figyelmet fordított az étkezésekre, szedett táplálékkiegészítőket, fehérjét, vitaminokat, ásványi anyagokat. Azóta nagyon sokat változtak ezek a készítmények, de az alapszabályok maradtak a régiek.


Copyright © 2017 Bben blog